Már azt sem tudom,hogy ki vagyok! Ez egyszerűen hihetetlen, hogy az ember milyenné képes válni a magány társaságában.
Nem tudod, vagy nem hiszed, hogy ennyire meg lehet változni? Csak figyelj!
Egy vidéki faluban lakom, 17 éves fiú vagyok, jelenleg szinte barátok nélkül, és amiért legjobban fáj a szívem az az, hogy sajnos barátnő nélkül is. Régen, mikor még általános iskolába jártam, sokkal boldogabb voltam, mert ha barátnőm még akkor sem volt, de barátom annál több akadt.
Most a középiskolában megerősödött a klikkesedés és sajnos, ha nem vagy tagja valamelyik klikknek, akkor kiközösítenek, egyedül maradsz és akár bele is bolondulhatsz ebbe a magányba (szerencsére ez velem még nem történt meg).
Szükség van a klikkekre, mert ha nem lennének, akkor senki nem találná meg az érdeklődésnek megfelelő csoportot. Azonban, ha nem vagy sportrajongó, vagy nem rajongsz a kocsikért és azok bütyköléséért, ha nem vagy stréber, vagy esetleg kocka, akik egész nap a gép előtt ülnek és másról sem lehet velük beszélni csak a játékról, mellyel éppen játszanak, akkor sajnos az a sors várhat rád, mint rám, hogy minden csoporthoz odamész beszélgetni (ha odamész), de egyikhez sem tartozol, így amikor esetleg depresszióba esel, mint én, akkor nem számíthatsz szinte senkire.
Ilyenkor útálom magam, hogy nem értek semmihez. Nem vagyok sportrajongó, a szereléshez sem értek, és a számítógépes játékok sem kötnek le igazán. Úgy érzem, hogy nincs bennem semmi különleges, de nem adom fel, folytatom a harcot, hogy megtudjam, mihez értek és mit szeretek csinálni igazán.
Szóval azt kezdtem el mesélni, hogy milyenné tesz a magány. Ez a világ legrosszabb érzése, soha ne akard megtapasztalni, én sem kívánom senkinek. A magánytól bezárkózol, egyedülakarsz lenni, és ettől kezdve depresszióba esel, az életedet pedig teljesen átértékeled (sajnos nem jó irányba).
